Első nap, június 25.

Első nap, június 25.

Első nap, június 25.

4:25. Ekkor csörgött reggel a telefon június 25-én, hiszen 3/4 5-kor már lent találkoztunk a Pannonhalmi főapátság portájánál. Az indulás 5:00-ra volt kitűzve. Mikor felkészültünk az útra, a pannonhalmi hogy már annyira készültünk az indulás pillanatára, hogy azt gondoltuk, szinte soha nem fog eljönni, és mégis, röviddel 5 óra után már Győr felé vette a csapat az irányt a csapat! A bringások akik útra keltek Nádudvary Csongor, Szép Levente, Bódy Ágoston, Geri Kolos, és jómagam, Knáb Andris. Ketten elkísértek minket a győri határig: Szép Levi apukája, Miklós, illetve a Pannonhalmi Bencés Gimnázium egyik prefektusa, Horváth Tamás tanár úr.  Így tettük meg közösen az első kilométereket. Az idő a korai indulásnak köszönhetően igen friss volt ami mindannyiunknak jólesett az utóbbi napok nagy kánikuláit követően. Első nagy megállunk Győr után Győrújfaluban volt, ahol elköltöttük a reggelinket, ami sok-sok hazaiból állt. Azt hiszem ez egy ideig hiányozni is fog majd nekünk. A rövid pihenő után Mosonmagyaróváron és Rajkán keresztül Pozsony volt az újabb köztes cél, ahova 13 órára be is futottunk. Útközben váratlan és nagyszerű élmény volt, mikor egy velünk szembe jövő futó “Hajrá Pannonhalma” köszöntéssel haladt el mellettünk. 

Pozsonyba érvén elképesztő élmény, ahogy a városhoz közeledvén egyszer csak elénk tárult a történelmi épületek sokasága, közülük is kiemelkedve kedve a pozsonyi vár. Ugyan a belvárosba nem mentünk át, de az azzal szemben elhelyezkedő  Au parkban csodás ebédelő helyet találtunk a Duna és a történelmi belváros panorámájával. 

Ugyan eddig sem volt egyszerű az napi szakasz,  talán a nehezebbik része mégiscsak most következett: a jellemzően északnyugati szél szinte konstans fújt, ami azért igen megnehezítette a dolgunkat. Ausztriában még inkább csak állandósult ez a nehezítő tényező, ami ugyan sok energiát kivett belőlünk, a lelkesedésünk mégsem hagyott alább. Hainburg an Donau településig a parton, onnantól kezdve az északi parton haladtunk. Ugyan ez a szakasz a Duna töltésén halad végig, mégis csodás természeti környezet vett körül minket. Az osztrák határ és Bécs között félúton megálltunk egy  rövid pihenőre Eckartsau kastélyánál. Ez a kastély a kertjével együtt egy valóságos csoda! Itt már praktikus okokból a csapat két részre osztódott, ugyanis 1/2 6-ig meg kellett érkeznünk Bécsbe, hogy a bécsi skótoknál az emeritus apát, Johannes apát úr fogadni tudjon minket és át tudja adni a szállásunkat. Így alakult, hogy Kolos és én egy komolyabb tempót diktálva negyed 6 körül befutottunk Bécs belvárosába. A többiek sem voltak azonban nagyon lemaradva, körülbelül 1 órával később ők is elfoglalták a szállást. Ugyanz ez nem volt megszervezve, Johannes apát úr felajánlotta, hogy a vacsoránál tartsuk a közösséggel. Mi nagy örömmel természetesen igent mondtunk, és igen kedves vendéglátásban lehetett részünk, ahol hideg élelemmel és sörrel kínáltak minket. A diskurzus közben három nyelven, magyarul, németül és angolul folyt. Igen, magyarul is, hiszen egy olyan bencés is lakója a bécsi közösségnek, aki magyar gyökerekkel rendelkezik. Igen jót beszélgethettünk a helyi bencésekel. A szívélyes vendéglátás után, és miután alaposan beszámoltunk mi is terveinkről, meginvitáltak minket a bencések napi utolsó imaórájára, a kompletóriumra, ezen Csongor és én is örömmel részt is vettünk. Nagyon bensőséges volt egy igen régi  kápolnában. Imádságunkat  felajánlottuk többek között a napi imaszándékért, ami így szólt: “hálából egy iskola közösségéért, a diákokért, kérve Isten segítségét, hogy a hiányzó kollégákat jó emberekkel tudjuk pótolni.”

A kompletórium után az apát úr megmutatta az irodájában található Manner automatát, amit azon kívül, hogy viccesnek találtunk, ki is próbáltuk azt.

Amellett, hogy induláskor várjuk az élményeket, sok félelemmel keltünk útra, de ilyen nagy vendégszeretet tapasztalván, amit a bécsi bencéseknél is megtapasztalhattunk, nagyon gyorsan elszállnak a félelmeink és megerősödik bennünk az érzés hogy igenis jó, hogy elindultunk a zarándokúton. Köszönjük a bécsi közösségnek és Johannes apát úrnak ezúton is a segítségét, Isten áldását kérve közösségre.

Aznap este már nem sok energia maradt egyéb teendőkre, így mindenki megkereste gyorsan a saját szobáját. Én azonban még egy 20 percre kiugrottam a városba, hogy egy Bécsben tanuló egykori osztálytársammal találkozhassak, aki tudván, hogy mire van szüksége egy fáradt bringásnak, egy jól behűtött Radlerel várt. Az éjjeli Stephansdom és a Hofburg pedig természetesen csodálatos volt. De a másnapra is gondolni kell. Az első napunk így is rendkívül tartalmasra sikeredett.